Azt mondják az ember, mint élőlény a legmegrázóbb, legnehezebb dolgokat is képes elviselni. Vajon melyik az a pont, ami túl van minden emberi tűrőképesség határán? Vannak olyan emberek, akik sportot űznek a tűrőképesség határának átlépéséből. Vagy önmaguk határait próbálják a végtelenségig feszíteni, vagy pedig a környezetükben élő embereket használják fel e célra. A lényeg, hogy ez által magukat nagynak, erősnek és határtalannak érezzék, miközben másokat lealacsonyítanak a viselkedésük által. Erőt merítenek mások félelméből, és létjogosultságot csak az előidézett fájdalom, szorongás és lealacsonyodás útján nyernek. Mindenki ismer a közvetlen környezetében ilyen embereket. Túlélőösztönük csak e formában létezik, hiszen belül a kicsinyesség, a félelem, és az önbizalom hiány hordozói. Folyamatos megerősítésre szorulnak, a nagyságukat a másik félelme által érzékelik. Nem tudom melyik út a könnyebb. Hiszen kívülről szemlélve ezek az emberek abszolút túlélők, nagyok, erősek, hatalmasok, szinte az égig érnek, és hatalmuk van, félelmet keltenek. Ha a színfalak mögé nézünk, akkor nem látunk semmit sem, vagy csak egy öklömnyi félelmet, melyet a félelemkeltés burka zár be, és nem tudom, tényleg nem tudom, mi lenne a jobb, félelemkeltő öklömnyi félelemnek lenni, vagy inkább a félelmet igazán felvállaló, de a megoldásra nyitott emberként élni. 

Ahhoz, hogy érvényesüljünk, győztesnek kell lennünk, és sajnos, ezek az emberek, akik mindent és mindenkit letipornak, és erőszak által érvényesülnek, nos, ők fognak győzni. Pillanatnyi örömmámor ez csak nekik, hiszen a következő adandó alaklommal ismét másokra fognak támaszkodni, megoldó képességük, szorgalmuk, ügyességük csak a másik munkája által válik láthatóvá, de túlélik ezt is, végeláthatatlan időkig képesek így eltengődni és így érvényesülni a másik ember munkája által. Lassan, az érzelmek útján jön felénk ez a fajta hozzáállás, észre sem vesszük, mikor vállunk áldozattá, hiszen a személy, aki rajtunk keresztül fog érvényesülni bármilyen téren, legyen az munka, vagy épp a saját családtagunk, először érzelmeinkre próbál hatni, és azt kihasználva fogja elérni célját. Kihasználja mindazt, amik vagyunk, és mindazt, amit érző emberként nyújtani tudunk számára. Érzelmeinkből táplálkozik, felhasználja valónkat, kihasználja minden rezzenésünk. Céltudatos. Elbukni csak velünk együtt fog, de mindig kecsegtet némi látszatszeretettel, ami életben tartja a kapcsolatot, az egyént. Vagyunk olyan érzékenyek, hogy elhisszük mindazt, amit mond, és mindazt, amivel ámít bennünket. Az igazság azonban nem ez. Vagy nem csak ez. Ha végre egyszer feleszmélnénk, akkor nem válnánk mások áldozatává, de nekünk is könnyebb elhinni a hazug érzelmeket, mint szembesülni a realitással. 

Érzelmileg függünk ettől az embertől, nem anyagilag, hanem a puszta érzelmek terén, úgy érezzük, csak általa tudunk érvényesülni, vagyis ezt hiteti el velünk, és mi hiszünk neki. Elhisszük a hazug érzelmeket, a szavakat, és a tetteket, mindazt, amiről azt hiszi, értünk teszi, holott csak önző vágyai vannak. Önmagának él, általunk. Semmivé lenne, ha nem lenne olyan ember, aki táptalajt adna létének. Mivel alapjában véve egy gyáva emberről van szó, csak egyszer kellene fellázadnunk ellene. Az ilyen embernek nem lehet ellentmondani, hiszen minden ellenmondást támadásnak vél, és a végén mi kerülünk ki negatív figuraként és meghunyászkodott vesztesként a történetből. Azt kellene eldönteni, megéri-e nekünk ez az egész, mindig valaki másnak az alárendelt szolgái akarunk-e leni, vagy pedig saját utat keresünk, saját érzelmekkel és szabad gondolatokkal. Az ember nem élheti le szorongásokkal telve az életét, és ebben a fajta emberi kapcsolatban mássá nem válhatunk. Ha a mellettünk élő ember, vagy munkatárs, barát, ismerős nem tekint minket egyenrangú félnek, hanem csak felhasznál, mint egy tárgyat, akkor már nem beszélhetünk kapcsolatról. Attól kezdve, hogy alárendelnek minket akaratuknak, és a mindennapok folyamán meg kell birkóznunk mások kicsinyességével, mely a szemükben az igazi nagyság, csak mind félénkebbek és elveszettebbek leszünk. Egyszer úgy fogunk felébredni, hogy elegünk van az érzelmi, lelki terrorból, melyet minden nap átélünk, és akkor hirtelen fogunk váltani, de sajnos akkor is mi leszünk a vesztes felek, hiszen a környezet szemében ő maga lesz az áldozat. Áldozat lesz, mert áldozat akar lenni, és mindig fog találni másik embert, aki létjogosultságot ad keservének, örömének vagy bánatának. 

Ne engedjük meg azt, hogy áldozattá váljunk. biztosan akad más út is, nem csak ez. Mindig lesznek olyan emberek, akik így élnek és csak így tudnak élni. És mindig lesznek olyan emberek is, akik akarva, akaratlanul áldozataivá válnak másol szeszélyének. Megismerhetőek ezek az emberek. Sosem néznek őszintén az ember szemében, mindig érzünk valami kimondhatatlan feszültséget a közelükben, egy eltitkolt, de semmitmondó érzelmet, egy hazug pillantást. Megtalálhatjuk ezeket, ha mélyen magunkba nézünk, és felismerjük végre azt, hogy más is van az áldozat szerepkörén kívül, és másképp is lehet élni, mint egy másik ember szolgájaként. Az őszinte mondatokra szemlesütve reagálnak, eleinte kézzel-lábbal hadakoznak, kiállnak délibábszerű igazuk mellett, elmondanak minket mindenféle hazug, gonosz, embertelen és szívtelen lénynek, de csak a saját gyengeségük és gyávaságuk szólal meg. Könyörögni fognak és rimánkodni, látványosan látszólag megalázzák magukat előttünk, kérik, hogy tiporjuk őket lábbal a földbe, hogy rugdossuk őket össze inkább, de ekkor sem kell hinni nekik. Mindez csak azért van, mert egyedül sosem lennének életképesek, sosem lennének gondolataik és érzelmeik. Az ember szabad, mondják, bár sok embernek a szabadság csak látszólagos és mondvacsinált. Meg kell tennünk az első lépést. Ha megtettük, akkor már a második és az azt követő már könnyebben fog menni. Tanulni kell a szabadságot. 


(Publikált: 2009. április)
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.