Be kell vallanom, félek. Olyan hirtelenséggel változott a tegnap mává, hogy megrettentem. Még fel sem eszméltem a rettenetből, már az a gondolat járt a fejemben, hogy az idő, melyben élek hihetetlen gyorsasággal szalad a végeláthatatlan jövő felé, és vele együtt én is. Megszeppenek a gondolattól, hogy mindaz, ami volt, egyszer semmivé lesz, és mindaz, ami megtörténhetett volna már sosem fog realizálódni. Valamikor, egyszer majd nem lesznek számomra többé napok és éjjelek, pillanatok, emlékek, riasztó álmok és szép délutánok. Minden hiábavalóvá és törékennyé válik majd, és az életem már csak egy történet lesz, ha megérdemlem azt, hogy történetté váljak. Sosem féltem a jelentől és a jövőtől, inkább a múlttól, és mindig sajnálkoztam tévedésimen, rossz döntésimen és még rosszabb gondolataimon.

Talán a gondolatok rettenete az, ami leginkább megrémít. Legtöbbször nem fényes és tiszta gondolatok ezek, hanem, mintegy borzongtató jövőképpé váló félelem, ami már szinte a múltból a jelenbe majd a jövőbe is kiterjeszti árnyképeit. Nem szeretem ezeket a gondolatokat. Velük együtt az érzést sem, hiszen általa válok félénkké, szorongóvá és esendővé. Ez okozza tévedéseim és hiúságom, ez által válok egy olyan emberré, akit nem szeretek. Furcsa kívülről szemlélni önmagunkat. Ha visszagondolok eddigi életemre, akkor mindig volt bennem egy nagy adag félelem, és leginkább önmagamtól féltem. Féltem a reakcióimtól, a tetteimtől, a gondolataimtól és a mondataimtól. Sosem tudtam előre, hogy amit teszek, gondolok az helyes-e vagy sem, és sosem volt bennem annyi bátorság, hogy felülbíráljam magam, inkább csak ok nélkül rettegtem. Nem tudom mi az, ami az embert emberré teszi, és mitől lesz valaki jó ember vagy rossz mások szemében vagy a sajátjában. Nem tudom, mit kell ahhoz tenni, hogy elérjük a boldogságot, azt a boldogságot, melyre áhítozunk, és nem tudom, mit kell tennem azért, hogy olyan emberré váljak, aki egy helyes utat jár be. Tulajdonképpen azt sem tudom melyik a helyes út, és hogy én vajon azon járok-e. Valahogy ezen még sosem gondolkodtam el. Azt hiszem nekem nincs is megtervezett utam, sem pedig célom, inkább csak sodródok, és nem tudom, mit fogok tenni holnap vagy holnapután, tulajdonképpen már arra sem emlékszem, mit tettem tegnap.

A legmerészebb vállalkozás az, ha kívülről szemléljük magunkat, és reálisan látjuk tetteinket, gondolatainkat, és el tudjuk fogadni a rossz döntésinket is. Mindaz vagyok, amit cselekedtem. Tetteim által fogok realizálódni a világban és magamban, mások ezek szerint fognak megítélni engem. Ha egy álomvilágban létezünk csupán, melynek semmi köze a realitáshoz akkor önámításban élünk. Nem teremthetünk álomvilágot, hiszen a mindenki által ismert világ részei vagyunk, és ha ezen belül alkotjuk meg fiktív világunkat, akkor nem csak magunkat zárjuk el a világtól, hanem a világot is kirekesztjük az életünkből. Ez eleve szabályokon alapuló világban egy álomvilág szabályainak működési stabilitása egyenlő a nullával. Nem létezhet két párhuzamos világ, mikor mindannyian az egy teremtett világ részei vagyunk. Ebben az egy világban kell megtalálnunk magunkat és elhelyezkedni benne, itt kell otthont találni és élni, álmodni és meghalni. Nem az számít milyen a világ körülötted, hanem az, hogy te milyen vagy a világban. Az számít csak hány ember szeret, és te kiket szeretsz. Hiszen mindannyian azért létezünk, hogy szerethessünk és szeressenek bennünket. Nem azért amit tettünk, hanem azért, akik vagyunk. Egy másik embert szeretni pusztán a létezése miatt nagy dolog, de még nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy önmagunkat szeressük. Elfogadni magunkat a jó és rossz oldalunkkal együtt a legnehezebb dolog a világon. 

Bajban ismerjük meg azokat, akik szeretnek miket. Tapasztaltam, hogy baj esetén nagyon kevés barátom van. Tulajdonképpen akkor jöttem rá, hogy ki az, aki szeret engem, és bizony, nagyon kevés embert láttam magam körül. És, hogy én kiket szeretek igazán? Valószínűleg pont annyi embert, ahány engem szeret. Az igazi szeretet a viszonzott szeretet, és nem az, amit annak hiszünk. Álmodozhatunk arról, hogy milyenek lehetnénk, de szerencsére csak azok vagyunk, akik vagyunk. Sem többek, sem kevesebbek. Megpróbálhatunk megfelelni mindenféle képzelt vagy valós dolognak. Egy eszmének, gondolatnak, életstílusnak, vagy egy másik embernek, de hol az a határ, ameddig elmehetünk, és kik azok, akik elbírálnak majd minket? Talán többek nálunk? Jobbak? Szemfülesebbek? Nem hiszem. Megpróbálhatunk mindenféle megfelelési kényszert magunkra erőltetni, de a lényegünket, mely a szívünkben lakozik, nem tudjuk megváltoztatni. A saját lelkiismerete elől senki sem futhat el. Hiába mondják, hogy így vagy úgy kell jól cselekedni, gondolni és érezni, ha az a saját lelkiismeretemnek nem felel meg, akkor csak kényszerzubbonyként fogom magamon hordani más emberek világszemléletét. Miért feleljek meg másoknak, amikor nem szeretem magam? Először is magamnak kell megfelelnem, az által, hogy elsősorban elfogadom mindazt, aki vagyok, és felvállalom minden tettem és gondolatom. ha nem szeretem magam, akkor miért és hogyan várhatom el másoktól, hogy szeressenek engem és elfogadjanak engem? Semmi jogom sincs ahhoz, hogy követeljem, vagy kicsikarjam másokból a szeretetet, az önsajnálat pedig inkább csak taszítja az embereket, mintsem vonzza. Az önsajnálatra nem lehet építkezni, általa szemlélve a világ keserű és szemlélője egoista. Hiába próbálunk azok lenni, akik, csak lenni szeretnénk, ha nem fogadjuk azt, akik vagyunk. talán nagy dolgokra születtünk, vagy csak igen kicsinyekre. De ki dönti el mi a nagy dolog, és mi a kicsi? Mi ér többet vagy kevesebbet? Mondhatnak az emberek ezt vagy azt, ítélkezhetnek és megítélhetnek, a lényegen nem fog változtatni. Ha szeretem magam, akkor szeretem a világot is körülöttem, és ez a legfontosabb dolog. Semmi más nem számít, csak az, hogy a hely, ahol megtaláltam magam, olyan otthonná váljon, ahol az egyetlen irányadó tényező a szeretet. 

(Publikált: 2009.05.05.)


 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.